Megkóstoltam, megízleltem a Kossuth kiflit, de valahogy első harapás után ki kellett volna köpni, annak ellenére is, hogy néhány helyen egész ehető volt.
Igazából nem nagyon értem a történetet, de talán nem is ez a legnagyobb baj. Az összes szereplő nagyjából egy-egy kreténnel ér fel, de a rosszabbik fajtából. A főhős egy kompromisszumra képtelen, önfejű idióta, aki midnen problémát azzal akar orvosolni, hogy aki, ami nem tetszik neki megöli, elpusztítja. Legyen az családi, magánélet, vagy közügyi probléma.
Éljen a szabadság.
Ezen kívül minden részben ugyanaz történik. Megyünk, mendegélünk, éhesek vagyunk, de nem állhatunk meg enni, mert vár a haza, de haza nem várnak, hiszen üldöznek minket.
Öt részen keresztül kocsikáznak, de talán Pozsonból csak Fótig tudnak eljutni, aztán az utolsó részben hipp-hopp Debrecenbe érnek, de azt is minek, mégha dj lenne.
Nem tudom hova tenni a sok 'fantasy' elemet. Nem értem, hogy hova szeretnének vezetni minket. Végén is, mikor elvileg helyére kerül minden, akkor se lehet tudni, hogy miért.
Galambom, galambom.
Arról nem is szólva, hogy a halálos ágyán hagyom otthon az apám, de nem is lepődök meg rajta, hogy csónakázás közben ott találom, és még hogy. Azon kívül, hogy mndenki tudja róla, hogy udvari besúgó, csak a tulajdon fia, a honvédség tisztje nem.
