A plakátfiú az utcáról néz be. Betekint, és közben betekintést kér egy olyan világba, ami számára még ismertlen, megoldóképletét nem tanulta matek órán.
Az azonban már most is látszik, hogy a világban olyan dolgokkal is kell néha foglalkozni, amik nem ütik meg az alap érzelmi szintet, viszont éppen ezért új kihívásokat is jelentenek.
Kihív, és betekint.
Az, ki a zebrán átgázolni nem rest, arra is veszi a fáradtságot, hogy illetlen szavakkal illesse az illedelmes zebrát nyomon követő gyalogost.
Állítása szerint: féktávolságon belül léptem le elé, ennek ellenére a csodaautó meg tudott állni, csak a szája maradt járva, melyből egy egész oktatófilm is készülhetett volt, de mégsem
Este kopognak az ajtón, vajh ki lehet az, Vajk? Ki vájkál ilyen későn az életem rejtett zugaiban?
Valamilyen alapítványnak mementót építő adománygyűjtés folyik a körzetben. Mondom vala, hogy éppen munkát keresek, nesztek egyetek, ezért szívem szakadtából sajnálom, de nem tudom megtömni az adományzsákot.
Majd kicsit később csap belém a felismerés, hogy ez nem is villám, de így hogy megyek le a közértbe szőlőt venni, ha itt őrjáratoznak ezek az emberfeletti lények minden lélegzetükkel.