Az elmúlt hétvégén több pontban is nyomott hagyott a szórakozás. Szombaton, ahogy az már egy ideje lenni szokott bicikliztem egy kicsit. Amikor az ember olvassa, hogy valaki negyven kilómétert teker, akkor az nem is tűnik olyan nagy távolságnak, amig nem saját magának kell megtennie. Utoljára huszonhatos szám is eléggé kikészített, pedig nem is egyenes vonalú, egyenletes mozgást végeztem, hanem néha meg-megálltam. A szombati tekerés is hasonló távon mérhető, viszont kevésbé akart meggyilkolni.
Ezután ellátogattunk a nagy kerületi össznépi mulatságra, ahol is több vásári játékot kipróbáltunk. Ezek közül az egyik a breakdance nevet viselő hinta-palinta. Lévén, hogy a sok forgástól elég gyorsan kellemetlen állapotok uralkodnak el, ezért kívülállóként helyezkedtem el, de azt hiszem, hogy jó döntés volt.
A játékmester ugyanis a menetidőt végigbulizta, és a fenti képen látható módon adta tudtára a nézőseregnek, hogy itt az ideje kiengedni a gőzt, bár nem gőzmozdony és bulizni egy nagyot.
Ezek után nem maradt más, mint visszaugrani az autosiskolába, és nekiveselkedni a vezetés élményének dodgem formájában. Már az indulás előtti pillanatokban összevillantak a szemek, és lehetett tudni, hogy ki lesz az, aki le akar tolni a pályáról.
Az est hátralevő részét a fesztivál színpad keresésével töltöttük, majd meghallgattuk a Pál Utcai Fiúk aktuális koncertjét, amiben az a sajátos, hogy mindig aktuális. Igazából egy nosztalgia koncertre számítottam, ahol nagyjából ismerni fogom a számokat, és jó csorda módjára együtt tudom üvölteni a tömeggel. Ezzel szemben, a színpda velem, én a színpaddal, a számok zöme teljesen ismeretlenül csengett fülemben, és az új számok annyira nem is érintettek meg, lehet hogy az eső miatt nem mertek kijönni a szabadtérre. A zene még csak-csak, viszont a szövegek hebehurgyaságával már nem tudtam megbarátkozni. Lassan a PUF is eléri a Piramis, Karthago és a többi zenekar életkori sajátosságait.
A vasárnapi döglést, meg nagyjából, sőt szinte egészében a vasárnapi döglés jellemezte, este, vacsora tájékán lelki füleimben felhangzottak a következő szavak: '.. dagadtra hízz ..' - sajnos nem jut eszembe, hogy ki is adta ezen jó tanácsot.
A napi sajtóban véletlenül elkaptam, hogy ma játsza nemzeti tizegyünk az első tétmérkőzését, és egy nagyot gondolva, de nem jól át, arra az elhatározásra jutottam, hogy megnézem. Előre írtam egy kis jegyzetet, hogy miért vesztett a csapat, ugyan végig támadtunk, tök jók voltunk, mindent beleadtunk, ha nem kapunk gólt, ha véletlenül, ha a szerencse velünk van, ha a nüansznyi dolgok .., akkor nyertünk volna.
Aztán a mérkőzést nézve azt hittem, hogy rossz hiper téridő kapcsolót használtam, mert a magyar csapat támadott, és olyannak tűnt, hogy egész jól játszanak. Tegyük hozzá, hogy inkább az ír csapat bénázását figyeltem, hol, mikor, milyen hibát vétenek, és csak fogtam a fejem.
Mindezek mellett azt hiszem, hogy nem nagyon tévedtem a jóslatomban.